Ez alkalommal Tóth Bianka interjúját olvashatjátok velem.
forrás: Paletta Online
(http://www.palettaonline.hu/kulter/mozdulj-mar-interju-a-zabkasakiralynovel)
Hányszor, de hányszor hallottuk már, vagy hangzott el éppen a saját szánkból a „Nincs időm edzeni.”, „Ez a falat csoki csak nem árthat meg.” és a tipikus „Majd hétfőtől elkezdek diétázni és edzeni.” mondatok. Kifogásokat keresünk, ahelyett, hogy cselekednénk, ez pedig a folyamatosan gyarapodó kilókhoz, az egészségtelen táplálkozáshoz és különböző egészségügyi problémákhoz vezet. Az elhatározás, később a kitartás hiánya miatt képtelenek sokan a „káros”, cukorban és transzzsírokban gazdag ételek elhagyására. Mennyivel könnyebb kifogásokat keresni, mint bebizonyítani, hogy igenis meg lehet csinálni.
Azok, akik időben felismerik, egészségtelen és helytelen életmódot folytatnak, sőt még ennél is továbbmennek, tesznek is ez ellen, előbb-utóbb elérik az általuk kitűzött célt. A tudatosság, a mozgás és a megfelelő közérzet mindennapjaik elmaradhatatlan része lett, ezáltal a személyiségük is pozitív irányba változott. Az interneten Zabkásakirálynőként ismert Gökler Krisztinával beszélgettünk, aki pár évvel ezelőtt némi túlsúllyal küzdött. Most viszont majd’ kicsattan az energiától, életvidám, mosolygós, tökéletes formában lévő főiskolás lány, aki naponta többször posztol szemet gyönyörködtető képeket egészséges finomságairól. Kezdeti nehézségeiről, életmódjáról, napi rutinjáról és motivációjáról őszintén mesélt a barátai körében Kikének becézett debreceni lány, akiről példát vehetnek a fiatalok.
Mikor és miért döntötted el, hogy életmódot váltasz?
3 évvel ezelőtt végleg megelégeltem, hogy elégedetlen vagyok magammal, és nem érzem jól magam a bőrömben. Csinos akartam lenni, mint a barátnőim, hogy ne érezzem magamat mindig ’a kövérnek’ közöttük.
Könnyen ment, vagy voltak kezdeti nehézségeid?
Természetesen voltak kezdeti nehézségek, hiszen hatalmas változás volt ez az életemben. Teljesen más ételeket kezdtem el enni, és az otthoni TV előtt töltött nasizós délutánok helyett a konditermi edzések és aerobik órák lettek a mindennapi programom. A családom és a barátaim kezdetben csak értetlenkedve nézték a nagy változást, idő kellett, amíg elfogadtattam velük, hogy most már nem eszem olyan ételeket, mint korábban.
Mi változott az életmódváltással az életedben?
Nyilvánvalóan rengeteget változott a táplálkozásom. Az éttermekben például a sajttal-sonkával töltött rántott csirkemell helyett már rögtön a saláták és grillezett zöldségek felé kalandozok az étlapon. Ha szabadidőm van, akkor a baráti programok mellett rögtön a sport jut eszembe, és a családi programokat is egyre többször kötjük össze mozgással. Sokat változott a szemléletmódom is. Meg persze a külsőm, hiszen azért csak jó érzés, amikor ruhavásárlásnál szinte mindenből találok magamra jó méretet. J
Honnan ered a Zabkásakirálynő elnevezés?
Szerettem volna egy olyan nevet találni, amit megjegyeznek az emberek, ez pedig kézenfekvőnek tűnt, tekintve hogy a képeim nagy részén zabkása található rengeteg formában elkészítve.
Fotó: A Zabkásakirálynő facebook oldala |
Mi a célod az Instagram oldaladdal?
Eredetileg csak a saját magam motiválására hoztam létre, de mára már nagy örömömre szolgál, hogy az oldalammal sok más embert is ösztönzök az egészségesebb táplálkozásra és a sportolásra, valamint próbálom mindenkinek megmutatni, hogy az egészséges életmód nem unalmas és nem salátalevél ropogtatásból áll.
Mit gondolsz, miért esznek egészségtelenebb ételeket a fiatalok, és miért nem mozognak eleget?
Azt hiszem azért, mert ez a legkényelmesebb. Ha egészségesen szeretnél táplálkozni, az bizony főleg a kezdetekben sok odafigyelést és előkészületet igényel. Sajnos sokkal gyorsabb és olcsóbb is megvenni valamelyik gyorsétterem szendvicsét vagy sült krumpliját, ha megéhezel, mint előző nap összekészíteni valami táplálót és egészségeset, és azt elvinni magaddal az iskolába. A mozgást illetően pedig sok gyerek csak a testnevelés órai mozgást ismeri, ami bevallom őszintén, nekem sem volt a kedvencem. Viszont szerintem nagyon fontos lenne, hogy más sportokat is kipróbáljunk, így pedig előbb-utóbb megtaláljuk azt, ami igazán nekünk való, és amit élvezünk csinálni.
Hogyan tudod összeegyeztetni a főiskolát és az egészséges életmódot?
Egyrészt szerencsésnek is mondhatom magam, mert nagyon közel lakok a főiskolához, így a lyukas órák alatt például hazajöhetek enni, így nem kell a büfé választékára hagyatkoznom. Valamint a Margitsziget is közel van, így ha futni támad kedvem, szinte csak ki kell lépnem az ajtón. Másrészt pedig elköteleztem magam az egészséges életmód mellett, így mindent megteszek, hogy kitartsak mellette. Ez sokszor azt jelenti, hogy az estéimet a következő napok menüjének elkészítésével töltöm, illetve azt, hogy ha tudom, máskor nem lesz időm, akkor hajlandó vagyok hamarabb felkelni, hogy beiktassak reggelre egy gyors edzést. Szerintem minden csak azon múlik, mennyire akarjuk, és mennyi mindent teszünk meg a cél érdekében.
Fotó: A Zabkásakirálynő facebook oldala |
A környezeted hogyan viszonyul az életmódodhoz?
Eleinte értetlenkedve nézték, de az évek során hozzászoktak, hogy ez lettem én, ez az, ami fontos nekem. A családom például szépen lassan teljes mértékben átvette a szokásaimat, így már közösen járunk futóversenyekre, az edzőterembe, illetve az étkezőasztal is tele van egészséges hozzávalókból készült ételekkel. Már ott tartunk, hogy ha nyaralni megyünk, akkor az elsődleges szempontok között szerepel, van-e a szállodának edzőterme, illetve hogy mennyire van lehetőség a reformétkezésre. A barátaim közül pedig egyre többen kérnek tanácsokat és ötleteket, hogy tudnának ők is változásokat elérni, én pedig nagyon boldog vagyok, hogy segíthetek nekik.
Csúfoltak-e korábban a testsúlyod miatt, vagy ért-e bármilyen negatív vélemény?
Szerencsére nem tudok emlékezetes sztorit mondani, és azt sem mondhatom, hogy a csúfolás végigkísérte a gyermekkoromat, de azért sajnos voltak esetek, amikor ezzel próbáltak bántani az iskolatársaim egy-egy vita során. De nem is a csúfolás volt a fő problémám, inkább az, ahogy magamat éreztem, amit a tükörben láttam. Nekem leginkább saját magam miatt volt szükségem változásra.
Voltak-e korábbi diétázós előzményeid, vagy életmódot váltottál, és elsőre sikerrel jártál?
Nincs túl hosszú diétás múltam, egyetlen egyszer próbálkoztam egy kéthetes úgynevezett tojás diétával, ami ugyan megszabadított néhány kilótól, de ezek gyorsan vissza is csúsztak rám. Már akkor tudtam, hogy az ilyeneknek nincs értelme, ha változást akarok, akkor végleg változtatnom kell.
Fotó: A Zabkásakirálynő facebook oldala |
Mennyire nehéz az egészséges alapanyagok beszerzése? Miket vásárolsz általában?
Én úgy gondolom, hogy egyre könnyebb. Lassan a nagyobb élelmiszer áruházak is rájönnek, hogy az egészségesség kezd „divatba jönni”, és hogy már nem a chips beszerzés teszi ki a vásárlások nagy részét. Ennek köszönhetően egyre több helyen egyre kedvezőbb áron lehet megvenni azokat az alapanyagokat, amiket korábban csak bioboltokban lehetett. Emlékszem, az életmódváltásom kezdetén még keresgélnem kellett, hogy hol nem több száz forint egy csomag zabpehely, ma már szinte mindenhol találok maximum 200 ft-ért. Zöldségekből és gyümölcsökből próbálok idény szerint vásárolni, hiszen ezek finomabbak és olcsóbbak is, illetve mindig figyelem az akciókat, és próbálok azok szerint vásárolni. Ezek mellett még a tejtermékek, mint például a natúr joghurt, kefir és a túró az, amit napi szinten vásárolok.
Milyen időközönként, és milyen egészségtelenebb ételeket engedsz meg magadnak?
Én nem szoktam „csalónapokat” vagy „csalóétkezéseket” tartani. Alapvetően már magamtól is az egészséges ételeket kívánom, de ha néha mégis kedvem támad megenni valami mást is, akkor például heti egyszer megengedem magamnak. A legnagyobb gyengém egyébként a pizza. De őszintén szólva, amikor úgy döntök például egy pihenésre szánt hétvégén, hogy most jobban elengedem magamat a svédasztalos vacsoránál, az első utam ígyis-úgyis a zöldségek felé vezet, csak maximum többet eszek a megszokottnál.
A személyiséged változtatott valamit a fogyás és az életmódváltás következtében?
Igen, azt hiszem nagyon sokat. Nem tudom, ez kívülről mennyire látszik rajtam, de belülről mindenképpen érzem. Nem küzdök már akkora önbizalomhiánnyal, mint korábban, illetve sokkal, de sokkal pozitívabb ember lettem. Nem keresem a boldogságot, hanem egyszerűen csak boldognak érzem magamat és mindenben próbálom meglátni a jót. Sokkal kevésbé jellemzőek rám a hangulatingadozások, és egy kicsit már abban a tekintetben is változtam, hogy nagyon nehezen ismerkedem új emberekkel.
Mit tanácsolnál a túlsúllyal küzdő embereknek, hogyan induljanak el a helyes úton?
Bár én radikálisabb változtatást tettem, mégis azt tanácsolom, hogy ha úgy könnyebb, akkor kezdjük apró lépésekkel. A boltban fehér liszt helyett válasszuk a teljes kiőrlésűt, cukor helyett veszünk xilitet vagy eritritet, zsiradéknak használjunk kókuszolajat. Kezdjünk el megbarátkozni a zöldségekkel és a sovány húsokkal. Próbáljunk ki többféle mozgásformát, amíg meg nem találjuk azt, amit akár hosszútávon is szívesen csinálnánk.
Mit gondolsz, a legtöbben miért nem tesznek a túlsúlyuk ellen?
Sokan azt mondják, hogy ők nem lesznek vékonyak csak azért, mert az a divat. De ez nem is feltétlenül erről szól, vékonynak sem kell lenni, de a túlsúlynak rengeteg egészségügyi veszélye is van. Mások azt mondják, hogy nincs elég idejük odafigyelni a helyes táplálkozásra, pedig ahogy meg lehet főzni az egészségtelen, zsíros ételeket, úgy meglehet az egészségeseket is, csak akarat kérdése az egész. Persze hogy kényelmesebb kanapén ülve eltölteni a szabadidőnket. De ha mégis rávesszük magunkat egy kis sportolásra, akkor megtudjuk, mennyire jó érzéssel tud eltölteni a mozgás és az aktív életmód.
Fotó: A Zabkásakirálynő facebook oldala |
Vissza tudnál állni a helytelen táplálkozásra, vagy már elképzelni sem tudod, hogy egészségtelen ételeket fogyassz?
Biztos, hogy nem tudnék. Néha, ha nincs más választásom vagy megkívánom, akkor eszem olyan ételeket, amit régen mindennaposak voltak az étkezésemben, de mindig rá kell jönnöm, hogy én ezt már nem tudnám csinálni. Egyszerűen nem is értem, hogy tudtam élni a zöldségek nélkül, és hogy tudtam kenyeret kenyérrel és tésztával enni. Csokoládéból is egy kis kocka után már azt mondom, köszönöm nem, ennyi elég.
Milyen szerepet tölt be a mozgás az életedben?
Először csak egy eszköz volt a fogyásra és az alakformálásra. De azóta már inkább a hobbim és a szenvedélyem, ami már pár napnyi semmittevés után is nagyon hiányzik a testemnek és a lelkemnek egyaránt.
Mi motivál nap mint nap?
A fogyókúrám során az motivált, hogy láttam a változást a tükörben, a mérlegen, a ruhaméretekben, és az emberek szemében. Azóta pedig az, hogy az Instagram közösség tagja vagyok, és sok ezer másik fiúval és lánnyal vesszük rá egymást napról napra az egészséges táplálkozásra és a sportra. Hatalmas motivációt jelent nekem az, hogy én is motiválhatok másokat, hogy számítanak a bejegyzéseimre, és segíteni tudok nekik a helyes út megtalálásában. Egy kicsit azt hiszem, úgy érzem, hogy nem csak magamat, de őket sem hagyhatom cserben.